Táncolok, mindig is táncoltam. Táncoltam amikor három éves kislány voltam, és tánc szeánszokat tartottam a nappalinkban anyám hosszú kék és fehér alsószoknyáiban. Megkértem szüleimet, hogy tolják szét a foteleket körém egy körbe és hagyjanak magamra, hogy táncolhassak. Táncoltam már gyerekként is népi körtáncainkat, a körbe olvadva, és egyé válva a többiekkel, az ismétlődő, ősi lépések szárnyán repülve és lebegve, amik azért teremttettek, hogy a közösség elméje megpihenhessen akár ünnepi, örömteli vagy bánatos indokból. Boldogan táncoltam, mert a kör megengedte, hogy apró részecskeként én is feloldódhassak óriásegységében. Táncoltam tizenévesként, amikor elkezdtem flamenco táncot tanulni. Nyughatatlanul táncoltam otthon, az utcákon, a buszmegállókban, a metrón, nyilvános mosdókban, az iskolában matematika és biológia óra közötti szünetben, és még este is mielőtt elaludtam, táncoltam gondolatban. Táncoltam amikor felvettek a Magyar Táncművészeti F...