Berlin hív, alig várom már, hogy mehessek. Még Drezdában, a Casita flamencában ismertem meg Migueletét, valójában Michaelt, egy német flamenco táncost, aki a Berlini Flamenco Fesztivál művészeti igazgatója. Megtetszett neki a táncom és meghívott a legközelebbi fesztiválra, egy fiatal tehetségeket bemutató koncertre. A koncerten együtt táncolok majd két másik fiatal táncossal, és spanyol zenészek fognak bennünket kísérni. Svenne ujjong, azt mondja, ez még csak a kezdet, meglátom, megérjük még azt, hogy én viszem majd őt, Kristoffert és Martint a saját zenészeimként világ körüli turnéra. Csak nevetek Svenne fantáziáin, de én is boldog vagyok és izgatott, buzgón készülök, gyakorlok az alkalomra. Már egy héttel a fesztivál kezdete előtt Berlinbe érkezek, hogy együtt lehessünk, összerakhassuk az előadást. Berlin bohém, izgalmas, de hideg. Augusztus elején érkezem, és mégis majd megvesz az isten hidege. Kristoffernél lakom a központban. A lakásához közeli sétáló utcában andalgunk a legtöbbet
